Az oldal helyes megjelenítéséhez JavaScript szükséges, amit az Ön böngészője jelenleg nem támogat!

 
 

Erste Alpok Nyíltvégű Tőke- és Hozamvédett Befektetési Alap

 

Az Alap hozam- és tőkevédelme azt jelenti, hogy az alap éves hozama minimálisan a közzétételi helyen, a negyedévek első napjáig meghirdetett, adott negyedéves hozamok összegének megfelelő, éves pozitív hozamot eléri. Az Alapkezelő célja olyan értékpapíralap létrehozása, mely eszközeit olyan EGT-állam vagy az OECD tagállama által kibocsátott állampapírokba, EGT-állam vagy az OECD tagállama által garantált értékpapírokba, pénzpiaci eszközökbe és ezek repo ügyleteibe, illetve bankbetétbe fekteti, mely biztosítja a tőke- és hozamvédelmet az alap számára. Az Alapkezelő biztonságos, likvid (bármikor könnyen hozzáférhető) megtakarítási formát akar nyújtani, mely a befektetőknek kiegyensúlyozott hozamot ad.


Közlemény a befektetési alapok egyesüléséről és a befektetési jegyek forgalmazásának felfüggesztéséről (2014.11.17.)

Az Erste Alapkezelő Zrt. (1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26., 9. emelet, tev. eng. szám: III/100.017-18/2003; H-EN-III-1138/2012) (Alapkezelő) az alábbiakat teszi közzé:

A Magyar Nemzeti Bank a H-KE-III-685/2014. számú határozatával engedélyezte az Erste Alpok Nyíltvégű Tőkevédett Tőke-és Hozamvédett Befektetési Alap (befektetési jegyeinek ISIN azonosító: HU0000704325) (Beolvadó Alap), valamint az Erste Nyíltvégű Tőkevédett Pénzpiaci Befektetési Alap (befektetési jegyeinek ISIN azonosító: HU0000702006) mint átvevő alap (Átvevő Alap) 2014. december 30. napján történő egyesülését.

Továbbá a Felügyelet engedélyezte a Beolvadó alap (Erste Alpok Nyíltvégű Tőkevédett Tőke-és Hozamvédett Befektetési Alap) befektetési jegyei forgalmazásának2014. december 29. és 30. napja közötti időszakban történő felfüggesztését.

Felhívjuk a Tisztelt Befektetők figyelmét, hogy mind a Beolvadó, mind az Átvevő alap befektetőit megilleti az a jog, hogy befektetési jegyeik térítésmentesen visszaváltására kérelmet nyújtsanak be 2014. december 18. napjáig.

Erste Nyíltvégű Tőkevédett Pénzpiaci Befektetési Alappal kapcsolatos részletes tudnivalók


Tekintse meg az alap múltbéli hozamait!

Az Alap főbb paraméterei
Az alap kategóiája Likviditási
Pipa
Kötvény Vegyes Részvény Ingatlan Abszolút hozamú Tőkevédett
Az alap devizaneme Forint
Pipa
Euró Amerikai Dollár        
Tőkevédelem Nincs 5 nap 90 nap 1 év
Pipa
3 év    
Ajánlott legrövidebb befektetési idő 5 nap 1 hónap
Pipa
6 hónap 1-2 év 3 év 5 év  
Kockázat-profilmutató (SSRI 1-7) 1
Pipa
2 3 4 5 6 7
A portfólió jellemző elemei Bankbetét
Pipa
Állampapír
Pipa
Vállalati kötvény/ Jelzáloglevél Részvény Befektetési alap Deviza fedezeti ügylet
Pipa
Ingatlan
További fontos információk
Alappal kapcsolatos részletes tudnivalók Tájékoztató és Kezelési Szabályzat
Kiemelt Befektetői Információk
Számviteli beszámoló
Befektetési alapokkal kapcsolatos közzétételek
Egyesülési tervezet
Tájékoztató az alap beolvadásáról
Alap teljesítménye Havi portfólió jelentés
Historikus adatok megtekintése a BAMOSZ honlapján
Huszonkettedik meghirdetett hozamcél (PDF)
Huszonegyedik meghirdetett hozamcél (PDF)
Alapkezelő Erste Alapkezelő
Kovács Szilárd
Az alapra adott megbízások díja és teljesülése Tovább a Díjjegyzékhez
Forgalmazási helyek Erste Befektetési Zrt. székhelye
Erste Bank Fiókhálózata
Az Alap adózása Adózási tudnivalók

éves és féléves jelentések

2014. évi dokumentumok
Féléves jelentés
Egyesülési jelentés

2013. évi dokumentumok
Éves jelentés
Féléves jelentés

2012. évi dokumentumok
Éves jelentés
Féléves jelentés

2011. évi dokumentumok
Éves jelentés
Féléves jelentés

2010. évi dokumentumok
Éves jelentés
Féléves jelentés

2009. évi dokumentumok
Éves jelentés
Féléves jelentés


A fenti leírás nem teljes körű, célja kizárólag a figyelem felkeltése. Megalapozott befektetői döntés csak az adott alap Kiemelt Befektetői Információk dokumentuma, Tájékoztatója és Kezelési Szabályzata ismeretében hozható, amelyek a www.erstealapkezelo.hu honlapon, a forgalmazó ERSTE BEFEKTETÉSI ZRT.-nél, valamint az ERSTE BANK HUNGARY ZRT. fiókhálózatában rendelkezésre állnak. Kérjük, befektetési döntése előtt tájékozódjon a befektetési alapok vételéhez és visszaváltásához, valamint az értékpapírszámla vezetéséhez kapcsolódó aktuális díjakról, továbbá óvatosan mérlegelje befektetése tárgyát, kockázatát és a befektetésekből származó esetleges károkat. A dokumentumban foglaltak nem minősülnek befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak vagy adótanácsadásnak, az abban foglaltak alapján az ERSTE BEFEKTETÉSI ZRT.-vel szemben igény nem érvényesíthető, azokért a Társaság felelősséget nem vállal.